Egy karácsonyi alku…

Inuyasha és Kagome a hóesésben sétált, élvezve a szép tájat. Miroku éppen fát vágott és Sangonak is volt nagyon fontos megbeszélnivalója Kaedével. Ezért kettesben csöndesen sétálgattak egymás mellett, mikor hirtelen halk morajlás támadt.

-Mi ez?- kérdezte rémülten Kagome. Inuyasha körülnézett, hátha meglátja a veszély forrását. A morajlás egyre hangosabb lett, míg végül a talpuk alól nem jött. Ekkor egy dörrenés következett és kettéhasadt a föld. Ők pedig beleestek az így keletkezett üregbe. Pár hópihe még utánuk hullott, de aztán visszazáródott a föld és sötétségben maradtak.

-Üdvözöllek!- hallatszott egy ismerős hang- Halálosan boldog karácsonyt kívánok!

Csak Naraku hangja hallatszott, nem tudták megállapítani, hogy hol áll.

-Hol vagy? Bújj elő!- invitálta Inuyasha.

-Ó, inkább nem. Lenne helyette egy karácsony alku számotokra. Van valami itt – a sötétségben- amit, ha megszereztek, akkor én örökre a szolgátok leszek és az általam birtokolt ékkő szilánkokat is megkapjátok, ha nem, akkor fordított eljárás lép életbe. Akkor csatlakoztok a seregemhez. Na, mit szóltok?

-Mit kell megszereznünk?- kérdezte meg Inuyasha. Ekkor egy fáklya jelent meg előttük. A fény kísérteties látványt tárt fel előttük: egy üregben voltak, egy fekete tó partján, ami olyan hatalmas volt, hogy Inuyasha nem látott el a túlsó partjára. Egy sejtelmes zöld fény villant fel távolabb, úgy tűnt a tó közepe felől. Ez a zöld fény illetve a fáklya volt az egyetlen ami megtörte, az amúgy selymes sötétséget, bár a fényük nem világított el olyan messzire, mint amennyire kellett volna. A sötétség valahogy áthatolhatatlanabb volt, mint a hétköznapi sötétség.

-Gondolom, látjátok a zöld fényt.- mondta egy kis idő után Naraku- Ott van egy medál. Azt kell elhoznotok! Sok sikert, mert úgyse juthattok ki másképpen!- hallatszott a nevető, gonoszsággal telt hang. Aztán csönd következett.

-Most mit tegyünk? -kérdezte rémülten Kagome.

-Meg kell szereznünk a medált…- Inuyasha megfogta a lebegő fáklyát és közelebb lépett a sötét vízhez. Körbenézett és a part mentén észrevett egy csónakot.

-Kagome, azzal el tudunk jutni a zöld fényhez!

A lány is odament hozzá. Elindultak a part mentén. Lépteik vízhangzó, csattogó hangokat hallattak a vizet körülölelő vékony sziklaperemen. Kagome egy kicsit megcsúszott és a vízbe beleért a lába. Inuyasha gyorsan elkapta a lány kezét. A víz egy kicsi hullámokat vetett. Ekkor egy kicsit sápadt, de termetes test emelkedett ki a fekete vízből úgy hat méterre tőlük. Mielőtt láthatták volna, hogy mi is az, már eltűnt egy hangos csobbanással.

-Mi volt ez?- kérdezte meg a lány közelebb lépve a fiúhoz. Mindketten nagyon megrémültek és Inuyasha nem tudott válaszolni. Aztán továbbindultak.

”Ilyen karácsonyom még nem volt soha- gondolta Kagome- Miért nem mentem inkább haza?”

Egy kis idő után elérték a csónakot. Az elég kicsinek ígérkezett. Inuyasha óvatosan besegítette a lányt és a vizet jól elkerülve ő is belelépett. Ezt követően a csónak magától elindult. Nem volt egyéb zaj, csupán a vizet szelő csónakorr lágy suhogása. Hamarosan már nem látták az üreg falait. Akár már a tengeren is lehettek volna… Kagome lepillantott és látta a fáklya fényének visszatükröződését, ahogy ragyogott és csillogott a sötét vízfelszínen. Majd megpillantott valamit, fehéren, mint a márvány, centikre a vízfelszín alatt. Elakadt a lélegzete, de sikerült megszólalnia:

-Inuyasha, azt hiszem láttam egy halott kezet…- rémült hangja visszhangzott végig a csendes vízen.

-Én is.- hallatszott a félszellem nem igazán megnyugtató válasza. A csónak új részre siklott és a fáklya fénye ezúttal egy halott férfi arcára esett. Kagome elsikította magát. Inuyasha próbálta megőrizni a nyugalmát, kevés sikerrel. Borzalmasnak tűnt, hogy testek lebegnek körülöttük és az főképp nehezítette a dolgot, hogy nemrég az egyik kiemelkedett.